Illényi Mária riportja
"A könyv abból az axiómából indít, hogy mindenkinek van valami függôsége, aminek nem tud ellenállni, így ezek a vágyak (vagyis Fenomenálok) elérik, hogy a függőségeinken keresztül átvegyék felettünk az irányítást, és ez sok esetben a végzetünket jelenti. Több százezer alkoholista él az országban, a dohányzásról milliók képtelenek leszokni, egészségtelen életet élünk, mégis ezt reklámozzuk úton-útfélen, kifelé boldognak tettetjük magunkat, miközben jobban gúzsba vagyunk kötve a saját szorongásaink és félelmeink által, mint azt képesek lennénk bevallani magunknak.
szinhaz.hu
"Cserna-Szabó András így ajánlja a könyvet: Az irodalmi vezetéknevet viselő szerző első kötetében eddig ismeretlen vidékre vezeti olvasóját. Novellafüzérében a múlt és a jelen nyolcadik kerülete jelenik meg, de ez a nyolcadik kerület nem az a „nyócker”, amit jól ismerünk az életből és az irodalomból. Ez a Józsefváros olyan, mintha maga Ernst Theodor Amadeus Hoffmann szállt volna le a 4-6-os villamosról, és ő beszélné el, milyen titkokat rejteget a Zsolozsma tér és környéke. Balassa Krisztián (aki eredetileg szintén karmester, mint E. T. A.) könnyed, humoros és érzelmes, szinte offenbachi hangon mesél rabságról és szabadságról, a szinte elvághatatlan szálakról, melyek az embert, ezt a létfelejtő marionettbábut szenvedélyeihez és vágyaihoz, vagyis hatalmas fenomenáljaihoz láncolják. Üdítően izgalmas, ahogy rögvalóságból és transzcendenciából habarcsot készít, ezzel ragasztja össze saját városának tégláit."
olvassbele.hu - Somogyi András ajánlója
„Őrült beszéd, de van benne rendszer” – jutott eszembe a Hamletet figyelő Polonius, amikor Balassa Krisztián művét olvastam. Az őrületre azért hajaz könyve, mert a novellafüzér tartalma, stílusa, szereplői, szerkezete egyaránt példa az abszurditásra. A novellákat több közös szereplő fűzi össze. A rejtélyesen eltűnt szereplők ugyancsak titokzatos módon ismét feltűnnek egy későbbi novellában, a halottak feltámadnak. A rendszer ott rejtőzik a kötetben, s ha az olvasó mélyen elgondolkodik a történéseken, azt látja, hogy a szerző egy szilánkokból összerakott, sok fénytörésű, ferde tükröt tart az egyes emberek és a társadalom gondolkodásmódja, viselkedése, cselekedetei elé.
Balassa Krisztián 2008 és 2016 között volt a Budapesti Operettszínház karmestere, tucatnyi nagysikerű musical, operett és opera fűződik a nevéhez, amelyben zenei vezetőként is közreműködött (a teljesség igénye nélkül: Elfújta a szél, Virágot Algernonnak, Fame – Hírnév, Egy anya története). 2016 óta Németországban dolgozik, azonban, ha lehetősége nyílik rá, szívesen hazatér egy-egy produkció erejéig (A vámpírok bálja, Sakk). Idén nyáron a Titanicmusical zenei vezetőjeként és karmestereként köszönthette őt a szegedi közönség. A premier előtt a Maury Yeston által szerzett zenéről, a darab mondanivalójáról, valamint arról beszélgettünk, hogy működik-e a Titanic musicalként.
Szerinted milyen egy jó karmester? És egy jó karmester milyen pluszt tud hozzá- tenni az előadáshoz? Egy jó karmester szerintem elsősorban jó zenész. Van elképzelése arról, mit akar csinálni. Az nagyon zavar, ha teljes ürességet hal- lok, vagy szolgai másolást és az illető úgy zenél robotpilóta üzemmódban, hogy azt érzem, minél hamarabb túl akar lenni rajta. Ez elég gyakori a mi szakmánkban. Azt hiszem, egy jó karmester úgy működik, mint egy különleges szűrő vagy filter. Vagy mint a varázsszemüveg a Hoffmann meséi című operában. Egy olyan értelmezést vagy plusz nézőpontot ad a zenének, ami egyébként is ott van, de addig nem vettük észre.
A 2005-ben, tehát még a Liszt-bicentenáriumra készült Excelsior! előtt komponált Egy anya története más szempontból is példamutató módon jutott el most az asztalfiókból a közönség elé. Merthogy a produkciót Zsótér Sándor rendezte, Ambrus Mária bravúros díszlete teljes színpadot és egész estét betöltőnek bizonyult, s korántsem utolsósorban: a fiatal operettszínházi karmester, Balassa Krisztián személyében nagyszerű zenei vezető szavatolta a kortárs művel való első találkozás színvonalát.
Két egyfelvonásos magyar operát láthattunk június 19-én a Miskolci Nagyszínházban. Dubrovay László Váltságdíj és Vidovszky László Nárcisz és Echo című darabjait "Férfiak célkeresztben" összefoglaló címmel reklámozták, amely közös mottó ugyan kissé erőltetett - nagyon különböző jellegű művekről van szó -, de tény, hogy mindkettőben van „férfi áldozat”.
