Fura dolog történt nemrég a Fiumei úton, a Nyugdíjbiztosítási Főosztály épülete előtt. Özvegy Csala Gáspárné, született Kibédi Ágota 72 éves kisnyugdíjas egy szép tavaszi reggel, kezében szatyorral, megállt a zebra előtt, és a zöld jelzés ellenére nem volt hajlandó átkelni a kereszteződésen. Habár ez a cselekedet először nem keltett nagy feltűnést, nem sokkal később egyre többen kerülgették az özvegyet, miközben dühösen próbálták rábeszélni a szabályos áthaladásra. Tíz óra körül pár járőröző rendőr is felfigyelt a szokatlan tumultusra, de nem tudtak mit kezdeni a nénivel, hiszen az ilyesmit nem tiltja a törvény. Attól tartottak baj lehet abból, ha esetleg a tendencia elharapózik, és mások sem akarnak majd áthaladni az úttesten, ezért a jámbor özvegyet akarata ellenére egészen a Bérkocsis utcai lakásának bejárati ajtajáig kísérték. Másnap a néni megint ott volt a zebra előtt, sőt harmadnap és negyednap is órákon át állt makacsul bámulva a szemközti járdát.
Voltak, akik kedvesen, mások zsémbeskedve kérték, hogy igenis, tessék már elindulni a néninek az úttesten kérem, ne foglalja a helyet mások elől, mert ha zöldre vált a lámpa, akkor át kell menni a túloldalra!
A nap végén valaki mindig hazakísérte. Ágota néni szép lassan a nyolcadik kerület kabalájává vált, nagylétszámú rajongói csoportok alakultak a környéken és az interneten azzal a feltett szándékkal, hogy így-vagy úgy, de ráveszik, hogy az út egyik oldaláról a másikra átjusson.
A józsefvárosi kocsmákban és piacokon nemsokára roppant izgalmas filozófiai, morális és egzisztenciális dilemmákat boncolgattak az emberek azon vitatkozva, hogy mivégre kell bármit is megtenni az életben, ha egyszer nem muszáj, aztán meg, hogy hol kezdődik az egyén felelőssége, és miért hisszük azt, hogy csak azért, mert valami a szokásunkká vált, akkor végre is kell hajtani.
A polémia az Országgyűlés elé jutott. Dr. Sovány Tódor országgyűlési képviselő, mikor megkapta a szót a házelnöktől, némán hallgatott percekig. Ezzel az akcióval országos szintűvé nőtt Ágota néni kezdeményezése, mert rengeteg állampolgár cselekedett hasonlóképp. A piacon a kofák kitették az árujukat, de nem adták el egyetlen vevőnek sem. A vevők ugyanígy tettek, fel-alá járkáltak, de nem vásároltak semmit. A papok kiálltak a szószékre és némán hallgattak. A gyóntatófülkékből eltűnt a bűn. Divattá vált valamit nem megtenni, ami Lakatos Árpád, a Teleki téri Jutka Presszó életmódtanácsadója szerint önmagában is egy ellentmondás, mert valami csak akkor létezhet, ha a gondolatot tett követi és cselekedetté manifesztálódik, ha viszont senki nem teszi meg, akkor sosem válhat valóra.
A történet sajnos szomorú véget ért. Ágota nénit az egyik délután addig cukkolták, míg a piros jelzés ellenére végre elindult a zebrán, viszont egy szabályosan közlekedő szirénázó mentőautó azonnal elütötte, az életét már nem lehetett megmenteni. Később a rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a néni férjét, Csala Gáspárt sok-sok évvel ezelőtt a járdával szemközti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Comments